 Jelentős mérséklődés volt tapasztalható a közép-kelet európai autópiacokon az idei év első félévében. Kivételek persze akadtak, például az új Dacia hullámain Románia az eladási rangsor második helyére küzdötte fel magát.
Közép-Kelet Európában
az újautó-eladások 4,0 százalékkal csúsztak vissza az idei év első félévében az egy évvel korábbi színvonalhoz képest - adta hírül a JATO Dynamics. A második negyedévben ugyan volt némi fellendülés a piacon, ám mind az első, mind a második három hónap eredményei elmaradtak az 2004-es adatoktól.
Az eredmények ugyanakkor
országonként meglehetősen változatosak voltak. Romániában például - köszönhetően az ismét piacra került Daciának - az újautó-eladások 72 százalékkal nőttek az első félév során s az értékesített csaknem 109 ezer gépjárművel átvette az második helyet Magyarországtól.

A listavezető továbbra is Lengyelország,
annak ellenére, hogy a január-júniusi időszakban egyharmadával esett vissza az eladott gépjárművek száma az egy évvel korábbihoz képest. Hazánkban az eladott 94 ezer jármű 8 százalékos zsugorodást jelent a 2004 első félévében mérthez viszonyítva, igaz a második negyedévi 54 ezer már csak 6 százalékos csökkenést mutat a bázisidőszakhoz képest.
A dobogóról éppen csak lecsúszott Csehország
5,7 százalékos növekedést produkált az első hat hónap során, míg a szomszédos Szlovákiában 1,6 százalékos bővülést regisztráltak. Szlovéniában 4,8 százalékos csökkenés volt tapasztalható, míg Litvániában és Észtországban az erős első három hónapnak köszönhetően 1,2, illetve 3,7 százalékkal nőttek az eladások, annak ellenére, hogy az április-júniusi időszakban mindkét országban gyengélkedett az autópiac az egy évvel korábbihoz képest.
Bár a régióban a legkisebb
piaccal rendelkezik, Lettország mégis 37,8 százalékos növekedést volt képes felmutatni a vizsgált időszak során. /Forrás - autostilus/ |