 Érinthetetlenek a DT (Diplomata) rendszámok tulajdonosai? A Z rendszámmal ellátott kocsi az nem is létezik? A P-ssel elkerülhető a regisztrációs adó? Kis rendszám-határozó. Tudjuk, hogy tulajdonosának személyére utalnak az ANDI, PETI, JOZSI feliratú rendszámtáblák, magára az autóra az ALFA, MERCI, MAZDA és hasonlók. ZORRO és VILLA értelme már kérdéses, de érdemes az egyszerűbb betűjelek (E, P, V stb.) jelentéséről is szólni.
A rendszámokkal kapcsolatos
alapvető szabályozást a 35/2000. (XI.30.) BM rendeletben találhatjuk. Míg 1990 előtt bő harminc évig két betű és kétszer két szám kombinációjából álltak (pl. AB 12-34), a jelenleg is futó sorozat összeállítása a három betű-három szám. A készlet huszonöt betű (a Q már nem használható) és - a nullával együtt - tíz szám.
Vannak B és C-típusú táblák,
ezek magasabbak és keskenyebbek, mivel a karakterek két sorban helyezkednek el rajtuk: a másképpen kiképzett helyekre (pl. amerikai kivitelű autókra vagy buszokra, teherautókra) és motorkerékpárokra kerülhetnek. A legritkább, D típusú matricarendszám ugyanakkora, mint az A (a gyakran látott, jóval kisebbek nem szabályosak), de csupán rajzolt kerettel és karakterekkel rendelkező fólia, míg a többi fényvisszaverő felülettel bevont alumínium.
A EU-csatlakozásig kiadott
rendszámtáblák bal felső sarkában a magyar trikolór, alatta pedig a H autójel van, ám 2004. május 1-jén a kék alapon 12 csillag váltotta a nemzeti színeket. Jó ideje tehát nem is adnak ki magyar zászlós táblákat, sőt, kérésre megoldják a régiek "uniósítását" - 43 ezer forintért. (A csatlakozás utáni szokás, amikor a piros-fehér-zöld jelzésre utólag európai csillagos matricát ragasztottak - talán az egyedi azonosító jel meghamísításával fenyegetés miatt -, teljesen kiment a divatból.)

A normál rendszámokért
és a lassú járműre való táblákért páronként 6500 forintot kell fizetni forgalomba helyezéskor, 450 forint a szélvédő sarkába helyezett regisztrációs matrica. Az ügyintézést az okmányirodák végzik. Ha egy tábla elvész, akkor a visszaélések elkerülése érdekében egyetlen alkalommal lehet utángyártatni, 4200 forintért. Ha csak törött, vagy cserélnénk, és a régit le tudjuk adni, akkor többször is.
Szélvédőtörés esetén
a regisztrációs matricát ki kell vágni a helyéről, és pótláskor be kell mutatni, ekkor ez csak 1200 forintba kerül. Ha a szélvédővel a matricát is kidobtuk, akkor az azonosíthatatlanság miatt újra kell rendszámoztatni az autót, új forgalmival, matricával összesen nagyjából 13 ezer forintért. Ha pótlásként nem fogadják el a régi zöldkártyát, akkor azt is fizethetjük.
A D típusú matricarendszámot
a Nemzeti Közlekedési Hatóság engedélyezi (csak előre), miután szemügyre veszik a járművet, és indokoltnak tartják a felrakását. Az NKH szakembere szerint az esetek többségében elfogadják a kérelmet, amely legtöbbször esztétikai vagy műszaki alapon áll: a lökhárító formája, a hagyományos rögzítés hiánya, vagy a légbeömlők és a hűtés akadálytalan működése miatt kérik az autósok a matricát. A sorozatgyártásúak mellett a különleges rendszámtáblák is állandónak minősülnek. Ezek jelzik a jármű üzemeltetésének jellegét vagy üzemeltetőjét, nagy részük a régi módi szerint két betűből és kétszer két számból áll. DT betűjel kerül a Magyarországon működő diplomáciai és konzuli képviseletek, valamint nemzetközi szervezetek s ezek nemzetközi szerződés alapján mentességet élvező tagjai és családtagjaik járműveire.

Alapszíne kék,
karakterei és a keret színe fehér. A képviseletek személyzetének nem magyar állampolgárságú tagjai és családtagjaik járműveire CK betűjelű (fehér alapon piros karakterek), a tartósan belföldön üzemeltetett külföldi tulajdonú járműre C kezdő betűjelű (fehér alapon fekete írással) rendszám kerül. A DT és CK betűjelű rendszámtábla a jármű forgalomból történő kivonása után a jogosult más járművére is felszerelhető.
Diplomáciai mentesség
aurája lengi körül a HC (tiszteletbeli konzul) és CD rendszámokat. Előbbit 2004 közepe óta nem adják ki, sőt bevonják, utóbbi pedig ideiglenesnek számít: olyan járműre kerül, amelynek magyar forgalmi engedélyét és rendszámtábláját az ország területének végleges elhagyása miatt beszolgáltatják, és külföldi hatóság által kiadott forgalmi engedélye és rendszámtáblája nincs. A diplomata-autók ügyintézését csak a budapesti XIV. kerületi okmányiroda végzi.
Sikeres muzeálisminősítő-vizsga
az OT rendszám feltétele. Növeli a kocsi értékétAz OT betűjelű (fehér alapon fekete, magyar zászlós) rendszámtáblát a Muzeális Minősítő Bizottság igazolása és a közlekedési hatóság által kiállított műszaki adatlap alapján adják ki oldtimer, vagyis legalább harmincéves, muzeális jellegű járművekre. A katonaságé a H, a rendőröké és a határőröké az R, az Országos Mentőszolgálaté az M kezdőbetű, amelyekhez még egy-egy betű és a számok társulnak. Fináncok, valamint börtönőrök az RR betűjelet kapják.

Ezek a rendszámok a jármű forgalomból történő kivonása után e szervek más járműveire is felszerelhetőek. Az X kezdőbetűs, négy számot tartalmazó rendszámokat pár évvel ezelőtt a bérautók kapták. A lassú járművek fehér alapon piros karakterű, Y-nal kezdődő táblát (három betű, három szám) kapnak. A taxisok és a teherfuvarozók hasonló elosztású, sárga alapon fekete jelű táblát kapnak, E és F kezdőbetűkkel. A különleges táblák párjai az ügyintézéskor 10 500 forintba kerülnek, egyetlen darab pótlásáért 6500-at kell fizetni.
Senki nem marad észrevétlen
A rendszámoknak nemcsak gyűjtői, de megfigyelői is léteznek. Ők azok, akik a legfrissebb sorozatba tartozókat az utcán kilesve nem csak megörülnek, de a kapást internetes fórumukon jelzik is, ahol rendes pontverseny bonyolódik. Van BKV-buszos különítmény is. Kell hozzá éles szem, jó memória és némi megszállottság./forrás - origo/ |