A magyar lúd a házilúd (Anser anser domestica) egy fajtája. Magyarország védett háziállatai közé tartozik. Simatollú és fodrostollú változatban tenyésztik.Története
Egykorú források szerint a házi libák után már a 11. és 12. században egyházi tizedet kellett fizetni. Ekkor az ország minden területén elterjedt a parlagi változata, amelynek ősei valószínűleg Görögország felől érkeztek. Ebből az állományból alakultak ki a magyar lúd színváltozatai és tájfajtái. A Léva-vidéki lúd a kitűnő minőségű húsáról és májáról volt nevezetes, a makói a májméretéről. A 20. század elején a magyar parlagi lúd nemesítésére az emdeni fajtát hozták be az országba, s ez a két fajta vált uralkodóvá a későbbiekben. Végül a mai változat a parlagi fajta és a külföldi fajták keresztezéséből jött létre. A 19. század első felében megjelent a magyar lúd fodrostollú változata, amelynek kialakulásáról különböző elméletek születtek.
Elméletek
Az egyik szerint mutációként jött létre, a másik elmélet szerint kelet felől érkezett. Ezt támasztja alá az, hogy gyakran említették török illetve asztraháni lúdként. Annyi bizonyos, hogy a fodrostollú ludak megtalálhatóak a Fekete-tenger partvidékén és a Duna völgyében. De csak hazánkban vonták tenyésztésbe, s ez néhány elkötelezett tenyésztő érdeme. Ma a magyar lúdnak több génbanki állománya is létezik. Az egyik a Debreceni Egyetem gondozásában, a másik, amelyet Erdélyből származó egyedekből hoztak létre, egy tápiógyörgyei tenyésztő tulajdonában van. Ez a tenyészet adta az alapját a gödöllői Kisállattenyésztő Kutatóintézet állományának.
Simatollú magyar lúd
Színe leggyakrabban fehér, de létezik tarka és szürke színben is. A tojó 5-6 kg, a gúnár 6-8 kg súlyú. Évente 15 tojást rak. Igénytelen, edzett, gyorsan növő fajta. Mind a húsa, mind a mája kitűnő minőségű. Évente akár háromszor-négyszer is téphették.
Fodrostollú magyar lúd
Igazi különlegesség. Szárnyfedő tollai és farktollai hosszúak, szalagszerűen fodrozódnak. Leggyakoribb a fehér szín, de ugyancsak létezik tarka és szürke változatban is. Egyéb tulajdonságaiban, húsa, mája minőségében nem marad el a simatollú változattól.
Érdekesség
A ludakról sokáig azt tartották, hogy együgyűek, pedig valójában a legértelmesebb szárnyasok közé tartoznak. A legelő csapatok például őröket állítanak, akik meg tudják különböztetni a pásztort a vadásztól.
A liba mája Magyarország egyik fontos kereskedelmi export cikke. A hízott libamáj előállításával már a rómaiak is foglalkoztak liszt, tej és méz keverékének feletetésével. A kukoricatermesztés elterjedése óta Magyarországon paraszti hagyománnyá vált a hizlalt liba előállítása. A ludakat ősszel fogták hízóba, szűk helyen tartották és naponta kétszer vízben ázott, sózott kukoricával tömték. Az így tartott liba egy hónap alatt hízott meg. A dél-alföldi települések parasztságának a libatömés fontos kereseti forrása volt. Távoli vidékekre is elmentek, hogy minél olcsóbban kapjanak sovány libát.
Szeged vidékén hagyományosan kukoricatörés után kezdődött a libatömés ideje. Két terméke volt a hizlalásnak, az úgynevezett "pecsönyés", illetve a "májas" lúd. Az előbbit két hétig, az utóbbit öt-hat héten át tömték kukoricával. A ludat mindkét esetben szűk ólba zárták, hogy minél kevesebbet mozogjon, a tömni való kukoricát pedig megsózták. Pecsenyelibát a Börzsöny-vidékén nyár közepén is hizlaltak ezzel a módszerrel egy-két hétig és a falu búcsúnapján levágták. Sok tájon szüretre hizlaltak fel töméssel gazdaságonként egy-két libát. A pecsenyeliba hagyományosan magyar piaci árucikk volt, csak a 20. században veszített jelentőségéből.
Forrás -
wikipédia (Magyar lúd) 
