 A szürkemarha tartása alig változott, továbbra is hagyományos legeltetőtartás, ennek köszönhetően manapság is ellenálló fajta.
A legelő
A folyószabályozások előtt a Tisza és mellékfolyói az Alföld területén 2,5-3 millió katasztrális holdat öntöttek el. Így kialakult a gazdálkodásnak egy olyan övezettsége, amely a legmegfelelőbben használta ki az adottságokat. A folyószint víznyerésre és a legelő állatok itatására alkalmas, az árvízjárta területeken rétek, legelők, ártéri erdők találhatóak, az ármentes területeken települések, kertek, szántóföldek létesültek, míg a homokhátságok, löszhátak területe szárazlegelőként kerül hasznosításra. Az állatok legeltetése két szinten folyt, s minden állattartó közösség megpróbált mind ártéri legelőt, mind szárazlegelőt használatba venni, mert így nem voltak kiszolgáltatva annyira az időjárásnak és az árvizeknek. Ha emelkedett a vízszint, a szárazlegelőre hajtották a marhákat, ha a hőségtől kisült a növényzet, a nedves ártéri legelőket vették használatba. A legelőket a közbirtokosság szervezte, ő fogadta fel a pásztorokat, elkészítette a legeltetés rendjét. A gazdák tulajdonhányaduk alapján engedtek állatokat a legelőre, s csak a pásztorok bérét kellett fizetniük.
Járás
Nem volt azonban minden település olyan helyzetben, hogy a megnövekedett igényeknek megfelelő létszámú marhaállományának elegendő külső legelőt biztosítson a saját tulajdonában, s ilyenkor legelő bérléséhez folyamodtak. A bérelt és a saját tulajdonú legelőket a legeltetett jószág faja és haszna szerint járásokra osztották fel, volt például ménesjárás, csürhejárás, birkajárás, baromjárás, ökörcsordajárás, stb. A legnagyobb legelőkkel Szeged, Kecskemét (Bugac) és Debrecen (Hortobágy) rendelkezett. Debrecen hortobágyi legelőin 1774-ben 11 gulyajárás, 2 ökörcsordajárás, 2 ménesjárás és 18 nyájterület volt. De nem mindig volt a legelő a település környékén. A jászberényiek Lajos és Mizse pusztákra hajtották állataikat Cegléd és Nagykőrös határán keresztül, engedéllyel és fűbért fizetve.
Sőre
Megkülönböztették a külső legelőn tartott fekvőmarhát a belső legelőn tartott járómarhától. A göböly és sőre szavunk a hízóra fogott marhákból álló egységet jelenti. A göböly legmagasabb létszámát 250 állatban határozták meg, ennyiért tudott a pásztor felelősséget vállalni. A legelőre való kihajtás napja hagyományosan április 24., Szent György napja volt, a sőréket a legjobb legelőre hajtották, s gyorsan el kellett érniük vágósúlyukat, hiszen augusztus 1-jén, Vasas Szent Péter napján már kezdődtek a vásárok. A gyors hízást a pásztorok sózással érték el, mert a marha szereti a sót, ám szomjas lesz tőle, az ivástól viszont nő az éhsége. S az állatok a késő tavasszal és nyáron így mintegy három hónap alatt elérték vágósúlyukat.
Gulya
A másik őrzési egység a gulya volt, amely akár ezer állatból is állhatott. Ivar és életkor alapján állították össze a gulyákat: volt szűzgulya, üszőgulya, tehéngulya, anyagulya, ökörgulya, aranygulya stb. A meddőgulyában a borjat nem fogott teheneket hajtották, s ha továbbra is meddőnek bizonyultak, a sőrébe kerültek. A tinógulyába az ivartalanított borjakat gyűjtötték össze, amelyeket három éves korukban kezdtek igába fogni. Az igázott ökröket a pihenőnapokon, munkaszünetekben gulyákba fogták, s az ökörgulyát ugyancsak a legelőre hajtották. Ha a gazdának szüksége volt az ökreire, kiment értük. Az aranygulyába a legszebb teheneket, bikákat tették, tulajdonképpen itt folyt a tenyésztés. A kis létszámú gulyát falkának nevezték.
Modern szürkemarha-tartás
A magyar szürke marha tartásának és takarmányozásának ma is legfontosabb eleme a legeltetés. Évente átlagosan 215 legeltetési nappal számolnak a tenyésztők, de ez erősen időjárásfüggő. A legeltetés általában az első hóig tart, s közben a marhák nem kapnak sem abrakot, sem más kiegészítést. Egy szarvasmarhának a fű minőségétől függően 1-10 hektár területre van szüksége. Az itatást még ma is a gémeskutakból oldják meg, de általában szivattyúval, folyóvizet elővigyázatosságból nem itatnak a marhákkal. Az állatok vízigénye nyáron 50-100, télen 20-50 liter naponta. Télen szénát, takarmányszalmát, kukoricaszárat kapnak. A szürke marhát tilos bármilyen ipari eredetű táppal, terméktakarmánnyal etetni, mert csak így biztosítható a teljes BSE-mentesség. A fajta megmentésében nagy szerepet játszó hazai nemzeti parkokban ma is jelentős állományaikat tartják. A Hortobágyi Nemzeti Park a Kiskunsági Nemzeti Park és a Fertő-Hanság Nemzeti Park területén a szikes puszták és más füves élőhelyek természetvédelmi kezelésében a ridegen tartott magyar szürke gulyák fontos szerepet játszanak. Forrás - http://wikipedia.org |
